zomba.hu
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Labdarúgás, Megye II. Nyugati csoport

Bonyhád-Börzsöny - ZOMBA KSE

Idegenbeli kettős győzelem kapott gól nélkül...

Nem indult túl jól a vasárnapi nap a zombaiak számára, akik ifjúsági játékosokkal kiegészülve mindössze 12-en gyűltek össze a börzsönyi vendégöltözőben...

Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést Töttős László legénysége. A vendégek ritkán találkoztak a labdával, ám különösebb veszélyt ekkor még nem jelentett a hazai labdabirtoklási fölény, sőt a 10. percben az első valamire való ZKSE támadásból rögtön gól született: Hosnyánszki Tamás indításával Osztopányi Ferenc iramodott meg a bal oldalon, majd egy csel után középre passzolt, ahol Bozsó Gábor érkezett a legjobb ütemben, és 6 méterről a kapu közepébe passzolt (0:1). 5 perccel később Hosnyánszki Zsolt játékos-edző kénytelen volt egyetlen cseréjét kihasználni, az imént gólpasszt adó Osztopányi egy szerencsétlen ütközést követően a földön maradt...a 19. percben egy szép támadás végén Bozsó Gábor remekül ugratta ki egy kényszerítőt követően Hosnyánszki Tamást, aki a kapust is kicselezve higgadtan helyezett a hazai kapuba (0:2). Ezután is védekézésre rendezkedtek be a zombaiak, akik becsületesen őrizték kapujukat, Reitzi Tamáson nem tudtak kifogni a börzsönyi támadók, egy ízben pedig (Töttős László fejesénél) a kapufa mentett, így a szünetre kétgólos előnnyel térhettek Hermannék.

A második félidő nagy része hasonlóan telt az elsőhöz, a börzsönyiek birtokolták jóval többet a labdát, és helyzetek sokaságát dolgozták ki, ám ezen a meccsen képtelenek voltak gólt szerezni, pedig két alkalommal már csak az üres kapuba kellett volna továbbítani a játékszert... az ifjúsági korú Sebestyén Ádám-Jakab István belső védő páros vezette védelem jól állta a sarat, Reitzi Tamás magabiztosan őrizte hálóját, amit csak lehetett, hárított, majd néhány kontrából a zombaiak is szerezhettek volna újabb találatot, ám Fábián Dominik és Bozsó Gábor sem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel.

Összességében nagyot küzdve szerzett nagyon fontos 3 pontot a ZKSE, akik ezúttal kivételesen a szerencsével sem álltak hadilábon!

 

Felnőtt mérkőzés:    Bonyhád-Börzsöny - ZOMBA KSE   0:2  (0:2) 
Gólszerzők: Bozsó Gábor, Hosnyánszki Tamás
Részletek ITT!


Ifjúsági mérkőzés:   Bonyhád-Börzsöny - ZOMBA KSE   0:11  (0:5)
Gólszerzők: Bodor Marcell 4, Kerekes Róbert 3, Studer Gábor 2, Schumacher Dominik, Martin Miklós
Részletek ITT!

 

               Sebestyén Ádám (13) mellett ritkán
                   mentek el a börzsönyi támadók

 

 

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.zomba.hu | Copyright © 2020 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Impresszum | Jogi nyilatkozat | Felhasználási feltételek | Webinfo | Látogatók: 910674