zomba.hu
Zomba Község Önkormányzata
2024. március 29. péntek,
Auguszta napja van.

II. KSE Zomba Focitábor

Községi Sportegyesület Zomba

2018. augusztus 6. és 10. között került megrendezésre a II. KSE Zomba Focitábor.

Hosnyánszki Tamás szervezésében 5 napos focitáborra került sor augusztus elején. Az időjárásra ezúttal sem lehetett panasz, az időzítés idén is jól sikerült!

Hétfői napon 9:30-kor volt találkozó a zombai sportöltözőnél, egy kis megbeszélés, és a heti program ismertetése után megkezdődött az első foglalkozás két csoportban, a kisebbekkel Márton Rita foglalkozott.

 

A foglalkozás véget ért 11:30-kor, majd egy kis szusszanás után a Margaréta Étterem és Panzió várta finom ebéddel a fiatalokat. Miután mindenki jól lakott, az iskola udvarán szabad foglalkozás következett.

 

A délutáni edzést is jól bírták a gyerekek a nagy meleg ellenére.

Kedden a szokásos időpontban jelentek meg a gyerekek a délelőtti edzésre, a napi program megegyezett a hétfőivel.

A két "egyforma" nap után jöttek az izgalmasabb programok, szerdán a délelőtti edzés és a közös ebéd után a délután nem edzéssel, hanem fagyizással telt a Kávé Műhelyben.

 

Csütörtöki nappal elérkezett a legjobban várt program. A délelőtti edzés, ebéd, és pihenő után a Szekszárdi Családbarát Strand - és élményfürdőbe utaztak az ifjak, amit nagyon élveztek, alig akartak haza indulni.

 

A pénteki nap és egyben a II. Focitábor a délelőtti edzéssel, majd közös ebéddel lezárult.

Minden nap lehetett nyerni csokikat, üdítőket, ez természetesen idén is fontos szerepet játszott a gyerekeknél.

 

Köszönetet mondhatunk: A Margaréta Étterem és Panzió vendéglátásának és minden Szülőnek, hiszen nélkülük ez a program nem jöhetett volna létre.

Az 5 napos táborban résztvevők névsora:

Zöld Csongor, Illés Botond Zsombor, Rák Bálint, Illés Benjamin, Szabó Ákos, Häckl Ábel, Muhari Sándor, Stier Ákos, Bálint Zsolt, Lovász Lóránt

www.zomba.hu | Copyright © 2024 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Impresszum | Jogi nyilatkozat | Felhasználási feltételek | Webinfo | Látogatók: 1680015