Zomba.hu

Köszöntő

Tisztelt Látogató !

Örömmel és nagy szeretettel üdvözlök minden érdeklődőt Zomba honlapján, melyen keresztül betekintést nyerhetnek múltunk és jelenünk életébe.

Településünk történeti leírásából kitűnik, hogy Zomba már az ókorban is lakott település volt. A változatos és viharos történelmi múltunk meghatározója mai életünknek. A négy népcsoportot összefogó település gazdasági, intézményi és közéleti területen is meghatározó szűkebb környezetünkben.
A Dunántúli-dombság nyújtotta látvány mellett  az itt folyó aktív élet vonzó lehet a hagyományőrzést, lovassportot, vadászatot, horgászatot és nem utolsósorban a jó borokat kedvelők számára.
A menüsorok segítségével mindezekből ízelítőt kaphatnak.

Bízom benne, hogy kellőképpen felkeltve érdeklődésüket, utazásaik során nem kerülik el településünket!

Vendéglátói szeretettel:

Szűcs Sándor
polgármester