A Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom 1765-ben épült. 1923-ban átalakították, de szép barokk jegyeit megőrizte. Berendezése a templommal egykorú, szintén barokk. Oltárképeit a kor egyik kiváló osztrák mestere, a kapucinus Johann Baumgartner készítette. A főoltárkép Szent István korona-felajánlását ábrázolja. A két mellékoltárkép Levétel a keresztről és Szent József halála. A közvetlenül a templom mögött fekvőtemetőben álló kápolna Dőry Ádámnak és unokájának kriptája.

• Plébános: Molnár Péter
• Cím: H-7173 Zomba, Alkotmány u. 5.
• Telefon: +36 74/433-149
• Mobil: +36 30/402-3022
• E-mail: molnar.petro@gmail.com
• Facebook: klikk

Napi evangélium

2026. november 11. – Szerda (Lk 17,11-19)

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

A tíz leprással való találkozás az isteni irgalom és az emberi hála, illetve mások részéről a hálátlanság története. Tízen gyógyulnak meg, de csak egyikük, egy szamaritánus tér vissza, hogy megköszönje Jézusnak gyógyulását. A jelenet mély emberi és lelki valóságot tár elénk: sokszor kérünk Istentől segítséget, de elfelejtünk hálát adni, amikor meghallgatásra találunk. Jézus szavára a leprások elindulnak és útközben tisztulnak meg. Az igazi csoda talán nem is maga a testi gyógyulás, hanem az a belső folyamat, hogy ezek az emberek Jézus szavára elindulnak, még mielőtt bármi változna rajtuk. A hit mindig előbb cselekszik, mint ahogy az eredmény láthatóvá válna.

Hol vagyunk mi, amikor Isten válaszol imáinkra? Visszatérünk hozzá hálát mondani? A hála nem pusztán illem kérdése, hanem a hit egyik legmélyebb kifejeződése. Aki hálás, az felismeri, hogy minden jó forrása az Isten. Ne csak akkor forduljunk Istenhez, amikor bajban vagyunk, hanem tanuljunk meg hálát adni akkor is, amikor már minden rendbe jött. Az ilyen hálaadó lelkület teszi éretté a hitünket, és vezeti el szívünket a legnagyobb ajándékhoz: az üdvösséghez.

Gyógyulásaink, szabadulásaink és örömeink után ne felejtsünk el visszatérni Jézushoz – hálával és imádással!

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy irgalmaddal ma is megérintesz, ahogyan a leprásokat is meggyógyítottad. Köszönöm, hogy nemcsak testemet, hanem lelkemet is meg akarod tisztítani. Segíts, hogy ne felejtsek el hálás szívvel visszatérni hozzád, amikor meghallgatod imáinkat, amikor utat mutatsz! Adj élő hitet, amely nemcsak kérni tud, hanem hálát adni és imádni is! Áldott légy, Uram, irgalmas szeretetedért, amely minden eltévedt embert hazavár és új életre hív.

Forrás: evangelium.katolikus.hu